|
Német Nemzetiségi Vegyeskórus Pilisvörösvár

A kórus 1989. január 30.-án a községünk 300 éves jubileumi ünnepségek idejében alakult meg.
A szervezés időszakában a létszámunk 66 fő volt. Jelenlegi létszámunk 45 fő, ebből jelenleg is 18 dalostársunk alapító tag.
A kórust megalakulásunk évében Hidas Herbst György zene és énektanár vezette. Ebben az időszakban, mint Népdalkör, az általa gyűjtött és nyomtatásban is kiadott helyi gyűjtésű német és sváb népdalokat énekeltük. A kórus fellépéseit, összejöveteleit, belföldi valamint külföldi utazásainak szervezését, valamint a közösség képviseletét Péts József kórustitkár - alapító tag - végezte.
1990. januártól a kórust Neubrandt Ferenc és felesége Piroska vezeti. Fejlődésünk során a hagyományos kétszólamú népdalok mellett egyre nagyobb sikerrel tanultunk és adtunk elő négyszólamú kórusműveket. Szívesen énekelünk egyházi műveket is.
1998. október hónapban nagy sikerrel szerepelt kórusunk a Magyarországi Német Énekkarok I. Országos Fesztiválján.
2000. januárjától Kohlhoffer Mihály látja el a elnöki feladatokat. Az elnökhelyettesi feladatokat Sax László és a titkári feladatokat Péts József látták el. Vezetésükkel kórusunk 2001. májusától Közhasznú Egyesületként működik.
Feladatunknak érezzük a helyi és környékbeli népdalok gyűjtését, és azok megőrzését a fiatalabb korosztály számára.
Kórusunknak számos németországi kapcsolata van. Évente cserelátogatásokat szervezünk. Kapcsolataink: Wehrheim, Gröbenzell, Ror a. d. Rot, Zweibrücken, Gerstetten, Birkenbringhausen.
Évente 8-10 hazai meghívásnak teszünk eleget. Rendszeresen közreműködünk városunk rendezvényein. Minden évben szervezünk cseremeghívásokat és összejöveteleket a környékbeli, Régióbeli illetve külföldi partner-énekkarokkal és - kórusokkal.
A kórus tagja a Magyarországi Német Énekkarok Szövetségének.
Hitvallásunk: A Zene, a Dal. A közös éneklés nem csak örömet nyújt, hanem formálja, neveli az embereket és így jó szándékú, békés közösséget alkotunk.
Ezzel a szándékkal és ebben a hitben állunk mindig a Tisztelt Közönség elé.
Amennyiben szeretsz énekelni, nem idegen számodra a német és a sváb nyelv, úgy keressél fel bennünket. Örömmel látunk soraink között minden, vidám a komoly próbák után a helyi pletykákra kíváncsi dalostársat.
Kórusunk WEB-oldala: www.nnvp.lapja.hu
Kórusunk levelezési címe: pvvkorus@freemail.hu
|