Vegyes érzelmekkel, de a várakozásnál nagyobb forgalommal zárta az évet a kiskereskedelem; az élelmiszer-ágazat lassabban, a tartós fogyasztási cikkek piaca gyorsabban fejlődött.
Néhány hete közepesen jónak értékelte Jean-Paul Filliat, az Auchan Magyarország Kft. ügyvezetője a cég forgalmát. Hasonló jelzővel lehetne illetni a teljes magyar kiskereskedelmi vertikumot is, az év vegyes érzelmeket keltett a piaci szereplőkben. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint volt, akinek kimagaslóan jó, s volt, akinek gyenge forgalmat hozott az év.
Idén lassabb volt a bővülés üteme, mint tavaly, ám az elmúlt évek lendületéből maradt még, s az előzetes becslések szerint 6 százaléknál nagyobb növekedést produkált a kiskereskedelem. Kozák Ákos, a GfK Hungária Piackutató ügyvezetője emlékeztetett: amikor közel egy évvel ezelőtt a makrogazdasági szakértők a kiskereskedelmi forgalom bővülését csak 2 százalékra prognosztizálták (főként jegybanki előrejelzés volt, amit aztán átvettek a költségvetésbe is), akkor ő már a NAPI Gazdaság hasábjain legalább 4-5 százalékos növekedésről beszélt, és még így is alábecsülte a piacot. Igaz, az élelmiszer-kereskedelem az átlagosnál kisebb mértékben (a jelek szerint 3 százalékkal) növekedett, de ezt a többi kereskedelmi ágazat kompenzálta. Kozák szerint jövőre is bővül a piac, meglátása szerint azonban továbbra is lassuló ütemben.
Az ágazat tavalyi lendülete leginkább a reálbér-kiáramlás csökkenése miatt tört meg, ezt azonban részben ellensúlyozta a lakossági bankszolgáltatások erőteljesebb részvétele. Vámos György szerint az áruhitelek jótékony hatását jelzi, hogy a tartós fogyasztási cikkek forgalma élénkebben növekedett, mint az élelmiszerágazaté. Mindemellett Vámos szerint a növekedés csak úgy képzelhető el, hogy a háztartások más területekről csoportosítottak át pénzeket, ebből pedig fogyasztási javak lettek. Kérdés, hogy a kiskereskedelmi ágazat fejlődését jövőre mennyire befolyásolja a lakossági eladósodás, illetve mennyire enyhítheti ezt az, hogy 2005-ben az ideinél nagyobb mértékben növekedhetnek a reáljövedelmek és egyensúlyban tarthatják a piacot.
A szektorban továbbra is érezhető az erős importérdekeltség - mondta Vámos. Ez várhatóan jövőre lassan, de biztosan tovább erősödik. Ahhoz, hogy az import pozíciója visszaessék, a forint gyengülésére lenne szükség, aminek nyomán előrébb léphetnének a magyar beszállítók. Az import szerepét erősíti az ország uniós csatlakozása és egy-egy újonnan megjelent kiskereskedelmi lánc, illetve eddig ismeretlen beszállító is.
A csatlakozás végeredményben nem okozott sokkot a piacon. A május elseje előtti felkészülés miatt már senki sem számított a belépés utáni gyors változásokra - mondta Kozák Ákos. Még az árak sem emelkedtek, pedig emiatt sokan aggódtak. Szerencsére az unió belső piacán a verseny nem hónapok alatt dől el, hanem három-öt év múlva. A piacgazdaság magyarországi fejlődésében az uniós tagság legfontosabb szerepe az, hogy gyorsítja a folyamatokat - fogalmazott Kozák