2006. június. 30.
Bűz a szennyvíztisztítóból
Szörnyű bűz terjeng Pilisvörösváron a szennyvíztisztító telep közelében, - panaszkodnak az ott lakók, akik ebben a hőségben még az ablakot sem tudják kinyitni a szagok miatt. Járt már kint az ÁNTSZ, írtak a polgármesternek is, hónapok óta mégsem történt semmi. Mindenki a másikra mutogat, és tovább levelez - panaszkodnak az emberek. A szennyvíztisztító szakemberei szerint túlterhelt a telep.
Az Aranypatak felszínén fehér hab úszik, ami a pilisvörösvári szennyvíztisztítóból folyik a folyóba, és nemsokára a Dunába. Azt, hogy pontosan mi lehet ebben a barnás vízben, nem tudják a környéken lakók, de egyvalamit igen: nagyon büdös van.
A kérésünkre kiérkező ÁNTSZ felügyelő sem tudott meg sokkal többet, hacsak nem azt, hogy foglalkoznak a problémával.
"Túl sok a beérkező zsíros szennyvíz, tehát a szerves anyaggal beérkező szennyvíz, és azt próbálják megoldani, hogy utána ne legyen ez a túlterheltség a szennyvíztelepen” – mondta Jancsó Mária, az ÁNTSZ közegészségügyi felügyelője.
A polgármester asszony szerint a bűzt nem önmagában a nyitott teli szennyvíztároló, hanem az egyszerre hirtelen belefolyó szennyvíz okozza.
"Igazából a biológiai folyamat még nem lenne büdös, ennek a felborulása jelenti ezt a szagot” – mondta Grószné Krupp Erzsébet, Pilisvörösvár polgármestere.
Az ÁNTSZ mai vizsgálata után a környezetvédelmi hatósághoz fordult, vizsgálati határidő azonban nincs, mint ahogyan azt sem tudni, hogy az ugyanitt lerakott illegális szemetet kinek kéne elszállítani, mert eredete ugyanúgy rejtélyes mint a terjengő bűzé.
2006. június. 30.
Kommandós rajtaütés a Pilisben
Kommandosók fogtak el egy fegyveres rablásért körözött férfit Pilisszentivánon. A körözött férfi lakásában lőfegyvert és lőszereket is lefoglaltak a nyomozók.
A Budaörsi Rendőrkapitányság sajtóreferense az InfoRádióban elmondta: a 46 éves budapesti férfi egy pilisszentiváni lakásban bujkált, a rendőrök több napig figyelték, mielőtt rajtaütöttek.
A kommandósokon kívül a pilisvörösvári rendőrök és az Országos Rendőr-főkapitányság terrorelhárító részlege is részt vett az akcióban.
2006. június. 30.
Indul a Szentendrei Nyár Fesztivál
A Magyar Virtuózok Kamarazenekar koncertjével indul péntek este a szentendrei összművészeti fesztivál. Körülbelül 150 rendezvény szerepel az idei programban, köztük klasszikus színművek, szórakoztató darabok, illetve kortárs és formabontó előadások. Az egyik helyszín a barokk városháza, ahol klasszikus színműveket nézhet meg a közönség. A másik a MűvészetMalom, amely inkább kortárs műveknek ad otthont, a harmadik pedig a Dunaparti Művelődési Ház - ez a szórakoztató darabok helyszíne.
2006. június. 30.
Az esztergomi Várszínház műsora
Az esztergomi Várszínház 2006. június 15-augusztus 22. műsora megtekinthető itt >>2006. június. 15.
Múzeumok éjszakája Szentendrén
Június 24-én, szombaton a Szent Iván éj alkalmából megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakáján a Szentendrei Képtárban egész éjszaka nyitott kapukkal várják az érdeklődőket Schéner Mihály, Kossuth-díjas festőművész kiállításán. 18 órától mézeskalács- és marcipán-szobrok készülnek Schéner Mihály mintadarabjai alapján, majd 20.30-tól irodalmi műsor lesz és végül 23.35-től a Borbély Műhely ethno-jazz koncertet ad.2006. június. 15.
Rock a Villa körül
Pilisszentiván Villa Negra / a sportpálya melletJúnius 20. kedd: 21.00 Kelly hits the Blue Christ,
23.00 MWS
Június 21. szerda: 21.00 Napfény Presszó,
23.00 CHEROKEE,
Június 22. csütörtök: 21.00 Az Orr
23.00 Sohaország
Június 23. péntek: 21.00 Abszolút Hallás,
23.00 Napra
Belépő nincs! A jó hangulat kötelező.
2006. június. 15.
Évente több száz eltévedt embert...
Évente több száz eltévedt embert kell keresni a Pilisben
Évente akár több száz eltévedt ember keresésére indulnak az erdészet munkatársai a Pilisben. A kirándulókat többségében 1-2 óra alatt megtalálják, nagyon ritkán fordul elő, hogy egy egész éjszakát a szabadban kelljen tölteniük. Legutóbb hétfőn délután tűnt el három iskolás kislány, őket csak kedden hajnalban találták meg.
A főváros környéki parkerdőket évente csaknem 10 millió ember keresi fel, az erdészeknek havonta 4-5 alkalommal kell az eltévedt kirándulók keresésére indulniuk. Van, hogy csak egy-két ember, van azonban hogy 30-40 fős csoportok térnek le a kijelölt útról. Ez éves szinten több száz embert is jelenthet, pontos összesítések azonban nem készültek - mondta el a Független Hírügynökségnek Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő kommunikációs vezetője.
2006. június. 12.
Nem jár a vonat -holnap, holnapután
Javítják a vágányokat Pilisvörösvár és Piliscsaba között június 13-án és 14-én a későesti órákban. Emiatt a Nyugati pályaudvarról 21.25 órakor, 22.25-kor és 23.25-kor, továbbá az Esztergomból 21.05 órakor és 22.10 órakor induló vonat helyett - a jelzett szakaszon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
2006. június. 12.
NAPFORDULÓ FESZTIVÁL PILISSZENTIVÁNON
Időpont: 2006. SZENT IVÁN HAVA 17 – 24.
SZERVEZŐK: 2006. 06. 17-18. NATURELLA ALAPÍTVÁNY A SZENTIVÁNI GYERMEKEKÉRT
2006. 06. 20-24. PILISSZENTIVÁN ÖNKORMÁNYZATA
Helyszín: A város különböző pontjain kerül megrendezésre
A rendezvény részletes programja itt olvasható >>>>
2006. június. 12.
Színház a skanzenben
A szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum színházi estéket rendez a nyáron: az idei évad első előadását június 23-án láthatják az érdeklődők a skanzen ókori amfiteátrumok hangulatát idéző színházában. A rendezvény nyitányaként a Stílusgyakorlat az 501-től című darabot mutatják be, amelyben Bán János, Dörner György és Gáspár Sándor szórakoztató játékán derülhetnek a látogatók.
Ugyanitt június 27-én, Boban Markovics Orkestar, az egyik legnépszerűbb szerb együttes koncertjét lehet majd megnézni.
Július 7-én tüzes ritmusok dallamára lehet vigadni a skanzenben: az 1979-ben alakult Rumba y Sombrero nevű együttes szívesen interpretálja a dél-amerikai kontinens valamennyi nemzetének muzsikáját, Brazíliától, Kubán keresztül Mexikóig. Műsorukban valamennyi ismert latin világsláger megtalálható. Repertoárjukban a táncolni, szórakozni vágyó publikumnak hamisíthatatlan, élő latin zenét: rumbát, szambát, csa-csa-csát, mambót, cumbiát, merengue-t, bolerót, dzsesszt és salsát kínálnak.
A következő esten, július 12-én a Ghymes együttes ad koncertet. Nevük szorosan összeforrt a népzenével. Pár éve a hagyományos népi hangszerek mellett a szaxofon és a dobfelszerelés gondoskodik a "világzenei" hangzásról.
Az utolsó nyári előadás, július 23-án lesz, akkor Délszláv napot rendeznek a múzeumban: egész nap szerb, horvát és szlovén népzenei és tánc együttesek lépnek fel. Ezen túl kézműves és játszóházi programok, gasztronómiai kínálat kíséri a kulturális rendezvényt.
Forrás: Magyar Rádió
2006. június. 12.
Dulakodás az esztergomi kórházban
Ki akart ugrani az esztergomi kórház ablakából, dulakodásba torkollott az eset
A férfi az önygilkosságát megakadályozni akaró tűzoltók egyikének a lábát is eltörte
Ki akart ugrani az esztergomi kórház ablakából egy férfi. Az öngyilkosságra készülő embert a tűzoltók tartották vissza.
Dulakodás közben az egyik hivatásos tűzoltó lábát is eltörte az 57 éves férfi.
A román állampolgárságú személyt őrizetbe vették, majd a kórházból a fogdába szállították az esztergomi rendőrök - mondta el a kedden este történt eset körülményeiről Varsányi Zsolt sajtóreferens.
Forrás: MTV/Híradó
2006. június. 4.
Elmarad az Utcabál!
Elmarad a Hagyományos Utcabál Vörösváron!
A rossz idő miatt döntöttek így a szervezők.
Forrás: pilisplaza.hu
